Fontos információk

Intézkedési terv

Intézkedési terv

Kedves Szülők!

A következőkben ismertetjük az Iskolaközpont helyi eljárásrendjét az EMMI által kiadott
intézkedési terv alapján.
Fokozottan felhívjuk a figyelmüket, hogy a nevelési-oktatási intézményeket kizárólag
egészséges, tüneteket nem mutató gyermek, tanuló látogathatja.

  1.  Kérjük a szülőket, amennyiben gyermeküknél tüneteket észlelnek, ne engedjék
    iskolába, vigyék el a házi orvoshoz! Amennyiben a gyermeknél koronavírus gyanú,
    igazolt fertőzés van, vagy hatósági karantént rendeltek el, azonnal értesítsék
    Iskolaközpontunkat!
  2.  Iskolába érkezéskor a diákok a menza felőli bejáratot is használhatják, ahol a
    portához hasonlóan fertőtlenítés után léphetnek be az iskolába. A reggeli ügyeletes
    tanár biztosítja, hogy ne alakuljon ki csoportosulás és a gyerekek egymástól
    megfelelő távolságban várakozzanak a belépésre.
  3.  Az óvodának az iskola felőli bejárata zárva lesz, azon keresztül közlekedni nem
    lehet.
  4.  A szülők csak az udvarig kísérhetik gyermeküket. Ez alól kivételt képeznek az elsős
    diákok szülei, akik az első három tanítási napon az osztályterem ajtajáig kísérhetik
    gyermeküket.
  5.  Biztosítani szeretnénk, hogy az iskolába csak a diákok és az itt dolgozók
    tartózkodjanak, ezért a szülők csak rendkívüli esetben, az ügynek megfelelően
    szaktanárral, osztályfőnökkel vagy a vezetőséggel egyeztetve léphet be. Ekkor a
    fertőtlenítés és a maszk használata kötelező.
  6.  Egyéb esetben (tankönyvosztás) a portán leadott lista alapján jöhetnek be az
    épületbe. Ebben az esetben is kötelező a maszk használata.
  7.  Az iskola épületében diákok és az iskola alkalmazottjai számára a maszk használata
    mindenütt kötelező, kivéve a tantermekben és az ebédlőben.
  8.  Napközben a termekben a padokat, kilincseket is fertőtlenítjük. Ezenkívül
    folyamatosan biztosítjuk a szellőztetést a szaktantermekben és az iskola egész
    épületében.
  9.  A portánál, az óvodai bejáratnál és az ebédlő területén szenzoros kézfertőtlenítő
    automatát helyezünk el.
  10.  Biztosítjuk tanulóink számára, hogy az óraközi szünetekben a hátsó és az első
    udvart is használhassák. Ebben az időszakban az első udvar kapuja zárva lesz.
  11.  Javasoljuk, hogy minden gyermeknél legyen saját kézfertőtlenítő.
  12.  Az iskolában minden nap alapos, fertőtlenítő takarítást végzünk, az előírások
    maximális betartásával.
  13.  Amennyiben a gyermeknél a fertőzés tüneteit észleljük, haladéktalanul elkülönítjük
    és értesítjük az iskolaegészségügyi orvost, aki az érvényes eljárás rend szerint dönt
    a további teendőkről, egyúttal értesítjük a szülőket is, akiknek feltétlenül meg kell
    keresniük telefonon a gyermek háziorvosát, aki a megfelelő utasításokkal segíti
    őket a továbbiakban.
  14.  Ebben az esetben a gyermek az iskolába – hasonlóan más megbetegedésekhez –
    kizárólag orvosi igazolással térhet vissza, melyet az intézmények el kell fogadnia,
    azt saját hatáskörben nem bírálhatja felül.
  15.  Annak a tanulónak az iskolai hiányzását, aki a vírusfertőzés szempontjából
    veszélyeztetett csoportba tartozik tartós betegsége (például szív-érrendszeri
    megbetegedések, cukorbetegség, légzőszervi megbetegedések, rosszindulatú
    daganatos megbetegedések, máj- és vesebetegségek) vagy például
    immunszupprimált állapota miatt, erről orvosi igazolással rendelkezik, és azt
    bemutatja, esetleges hiányzását igazolt hiányzásnak kell tekinteni. Igazolt
    hiányzásnak tekintendő továbbá, ha a gyermek, a tanuló hatósági karanténba kerül
    a részére előírt karantén időszakára.
  16.  Aki bármely külföldi országból tér vissza, két hétig ne jöjjön iskolába! Hiányzását
    igazoltnak tekintjük, de erről értesítsék az osztályfőnököt reggel 9-ig! Ezen időszak
    alatt az oktatást követnie kell a diáknak.
  17.  Mindennemű hiányzás (pl. önkéntes- vagy hatósági karantén) a jogszabályi
    előírásoknak megfelelően, beleszámít a hiányzott órák számába.
  18.  Ha bármilyen oknál fogva a diák nem tud iskolába jönni, azt az eddigieknek
    megfelelően 9 óráig jelezni kell az osztályfőnöknek.

Kérjük, ezeket a pontokat gyermekeikkel ismertessék, hívják fel figyelmüket a rendszeres
kézmosásra, különösen étkezés előtt, mosdóhasználat előtt-után, és a megfelelő távolság
betartására!
Folyamatosan figyelemmel kísérjük az operatív törzs utasításait, a helyi biztonsági előírások
betartását és amennyiben szükséges, megtesszük a megfelelő intézkedéseket.
Számítunk együttműködésükre, hiszen legfontosabb célunk, hogy a személyes oktatást
minél tovább folytatni tudjuk. Ehhez mindenkitől nagyfokú fegyelmezettségre van szükség!

Budapest, 2020. augusztus 28.
Az Iskolaközpont Vezetősége

Letölthető formátumban

Posted by Adminisztrátor in Fontos információk, Iskola, Kiemelt, Levelek a szülőknek
Tanévzárási információk

Tanévzárási információk

TE DEUM ÉS TANÉVZÁRÓ

Kérjük ha csak lehet, tegyék lehetővé, hogy a gyerekek  június 15-én hétfőn részt tudjanak venni,

9.00-kor on-line módon tartott  Te Deum misénken és évzáró ünnepségünkön. 

Ekkor kerülnek kihirdetésre az év végi jutalmak is.

 

Bizonyítványosztásra kérjük iskolai ünneplőben jöjjenek a gyerekek!

Fiúknak: fekete hosszúnadrág, fehér ing, iskolai nyakkendő, ünneplő cipő

Lányoknak: fekete szoknya, fehér, galléros blúz, iskolai sál, ünneplő cipő

Az alábbi beosztás szerint:

június 16-án, kedden            15.00 órától   3., 4., 5., 6. évfolyam számára

                                                     16.00 órától   1. és 2. évfolyam számára

június 17-én, szerdán           9.00 órától a 7. és 8. évfolyam számára

                                                       11.00 órától a 9., 10., és 11. évfolyam számára.

A bizonyítványok osztására osztálykeretben, a diákok osztálytermében kerül sor.

KÉRJÜK A DIÁKOK EKKOR ADJÁK ÁT SZEKRÉNYKULCSAIKAT AZ OSZTÁLYFŐNÖKÜKNEK!( Aki elvesztette, a pénztárból elkért tartalékkulcsot másoltassa le, majd azt hozza be!)

Kérjük legkésőbb ezen a napon a még itt maradt felszerelések hazavitelét!

Minden szekrényt kiürítünk a nyári szünetben!

 

NAGYON FONTOS:

 Tankönyvek visszavétele, könyvtári könyvek visszahozása

Mivel diákjaink zöme immár az ingyenes tankönyvi ellátást veszi igénybe, ezért különösen fontos, hogy a tankönyvek visszakerüljenek az iskolába! 

Mivel a jövő tanév elejére terveznünk kell a tankönyvek számát, ezért kell, hogy most visszaérkezzenek a tankönyvek.

Aki nem hozza vissza az alábbi dátumok egyikén sem, annak a diáknak( gondviselőjének) ki kell fizetnie a tankönyvek árát, mivel iskolánk a be nem érkezett tankönyvek helyett kénytelen újakat rendelni. Tehát, aki augusztusban hozza vissza a tankönyvet, annak ki kell fizetnie!

 

Könyvtárosunk, Szigethy Kata tanárnő az ebédlőben várja a diákokat, hogy a tanév végén minden tankönyvet leadjanak, ill. a kikölcsönzött könyveket visszahozzák.

Időpontok:     2020.   június   12. péntek  – 8.00- 15.00-ig

                                                      15. hétfő   – 8.00 – 16.00-ig

                                                      16. kedd  –   8.00 -16.00-ig

                                                      17. szerda – 8.00 – 14.00-ig

 

Kérjük továbbra is segítő együttműködésüket!

Posted by Szekér Borbála in Alsó tagozat, Felső tagozat, Fontos információk, Gimnázium, Iskola
A felvételi jelentkezések módosításának lehetősége

A felvételi jelentkezések módosításának lehetősége

Az Oktatási Hivatal a kihirdetett országos veszélyhelyzetre való tekintettel a tanulók és szüleik, valamint az általános iskolák munkatársai közötti személyes érintkezés minimalizálása érdekében a középfokú felvételi eljárás során a módosító tanulói adatlapok előállításának eljárásrendjét az alábbiak szerint változtatja meg.

A középfokú felvételi eljárás során a felvételi vizsgák eredményei, tapasztalatai vagy egyéb információ alapján a tanulóknak az évek óta ismert főszabály szerint egy alkalommal lehetőségük van eredeti továbbtanulási szándékuk módosítására. Ilyenkor módosító tanulói adatlapot kell előállítaniuk.
A módosítás során a tanulmányi területek eredetileg beírt sorrendje megváltoztatható (de tanulmányi terület nem törölhető). Emellett új tanulmányi terület felvétele is lehetséges, ám csak olyan középfokú iskolában, amely a tanulói adatlapon már korábban is szerepelt, és csak az érintett középfokú iskola erre kijelölt képviselőjével történt előzetes egyeztetés alapján. Az egyeztetés tényét a középfokú iskolának az eredetileg benyújtott jelentkezési lapon fel kell tüntetnie. Új iskolát (és annak tanulmányi területét) nem lehet a módosító tanulói adatlapon megjelölni. Nem lehetséges továbbá a tanulói adatlapon szerepelő tanulmányi terület törlése sem.  

A módosító tanulói adatlapok előállítása és elektronikus megküldése (március 19. helyett) már a mai naptól megkezdhető.

A tanulmányi területek módosítására és a programban történő elektronikus megküldésére (március 23. helyett) 2020. március 25-én éjfélig lesz lehetőség.

A módosító tanulói adatlapok előállítása általános iskolák 8. évfolyamos tanulói esetén

Az általános iskolák 8. évfolyamos tanulói esetén a módosító tanulói adatlapok előállítását is az általános iskola szervezi meg.  A módosítással kapcsolatos kérésüket  Horváth Mária adminisztrációs vezetőnek küldhetik az adminisztracio@janospal.hu címre. A módosító tanulói adatlap elektronikus továbbításával a korábban beküldött tanulói adatlap érvényét veszti.

A módosító tanulói adatlapok előállítása egyéni jelentkezők esetén

Az egyéni jelentkezők a KIFIR elektronikus adatlapkitöltő program egyéni jelentkezők számára készített felületén állították elő a tanulói adatlapot, a módosító tanulói adatlapot is ezen a felületen kell előállítani, a következő módon:

    1. Be kell lépni a KIFIR elektronikus adatlapkitöltő program egyéni jelentkezők számára készített felületére.
    2. A programfelületen a módosítási igényeket a felhasználói útmutatóban leírtak szerint adminisztrálni kell, majd elektronikusan továbbítani kell a módosító tanulói adatlapot.
    3. A módosító tanulói adatlap elektronikus továbbításával a korábban beküldött tanulói adatlap érvényét veszti.
    4. A módosító tanulói adatlapok postázása – a rendkívüli helyzetre való tekintettel, az idén – nem szükséges.
Posted by webmester in Felső tagozat, Fontos információk, Iskola
Szülői tájékoztatás az új munkarendről

Szülői tájékoztatás az új munkarendről

Tisztelt Szülők!

 

Tájékoztatom Önöket, hogy Orbán Viktor miniszterelnök úr bejelentése alapján hétfőtől (március 16.) tantermen kívüli digitális munkarendben zajlik tovább a 2019-2020-as tanév.

Március 16-tól a tanulók nem látogathatják az iskolát, tehát ne küldjék őket be az intézménybe.

Az iskolában maradt tankönyvekért minden diákot kérünk, hogy – amennyiben még megoldható – holnap, vasárnap menjen be az iskolába. Az iskola holnap 8.00-18.00 között nyitva lesz.

Amennyiben ez nem megoldható, akkor hétfőn 8.00-17.00 között nyitva lesz az iskola, amikor a szülők bejöhetnek az épületbe.

Fontos, hogy minden olyan tanszer, amit a téliszünetben is kértünk hazavinni (tornazsák, tankönyvek stb.) kerüljön haza, hiszen az iskolát fertőtleníteni fogjuk a következő napokban.

A tananyag elsajátítását elektronikus csatornákon biztosítjuk majd a diákok számára.

A gyakorlati megvalósítást a központi intézkedések és a nevelőtestülettel való egyeztetés alapján végezzük el. Természetesen az ésszerű és hatékony stratégia kidolgozásához időre van szükség.

További információkat előreláthatólag a jövő hét közepe táján tudunk küldeni Önöknek elektronikus formában.

  1. március 14.

Üdvözlettel:

Némethy Kálmán

igazgató

Posted by Szekér Borbála in Alsó tagozat, Felső tagozat, Fontos információk, Gimnázium, Iskola
A köznevelésért felelős államtitkár levele iskolás gyermekek szüleinek

A köznevelésért felelős államtitkár levele iskolás gyermekek szüleinek

,,Tisztelt Szülők/Gondviselők!

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma az új koronavírus kapcsán kialakult helyzetre való tekintettel az alábbiakról tájékoztatja Önöket. Jelenleg Magyarországon az Operatív Törzs tájékoztatása szerint egyelőre elkülönült, egyedi esetek vannak, így jelenleg is legfontosabb feladatunk a megelőzés, a járvány továbbterjedésének, a járványgócok kialakulásának megakadályozása. Ahhoz, hogy ilyen típusú járványgócok hazai köznevelési intézményekben ne alakulhassanak ki, kiemelten felkérjük Önöket az alábbiak betartására:

  • A megelőzés első és legfontosabb lépése a személyi higiénés szabályok betartása. Ennek egyik legfontosabb eszköze – főleg kisgyerekek esetében – a rendszeres és kézmosószerrel negyven másodpercen keresztül történő, hatékony kézmosás. Ennek módjáról a hivatalos kormányzati tájékoztató oldalon elérhetővé tettek egy tájékoztató videót, amelynek elérhetősége a következő:
    https://www.facebook.com/koronavirus.gov.hu/videos/2848001001994029/
    Kérjük, hogy a videót mutassa be kiskorú gyermekének, és az azon található mozdulatokat is gyakorolják be közösen a kiskorú gyermekkel. (A gyakori és helyes kézmosás fontosságára az iskolákban is felhívjuk a figyelmet, ez azonban nem pótolhatja az otthoni szülői iránymutatást.) 
  • Kérjük, hogy a fennálló helyzettel kapcsolatban csak megbízható és hiteles forrásokból szerezzen információkat. Jelenleg Magyarország Kormánya hivatalos tájékoztató oldalt üzemeltet a https://koronavirus.gov.hu internetes oldalon, valamint a közösségi médiában (Facebook) létrehozásra került a hivatalos kormányzati tájékoztató oldal („Koronavírus tájékoztató oldal”, https://www.facebook.com/koronavirus.gov.hu).
  • Amennyiben akár Önnél, akár kiskorú gyermekénél a koronavírusra utaló tüneteket tapasztalnak (https://koronavirus.gov.hu/mit-tegyunk-tunetek-eseten), akkor kérjük, hogy telefonon konzultáljanak háziorvosukkal, aki szükség esetén a mentők értesítéséről, és az ezt követő protokoll szerinti intézkedések megtételéről gondoskodni fog. Ezt követően kérjük, amennyiben ilyen eset előfordul, akkor értesítsék a köznevelési intézmény vezetőjét, vagy gyermekük osztályfőnökét is az eseményekről.
  • Amennyiben koronavírus fertőzés szempontjából kiemelt kockázatú területen jártak, esetleg bizonyítottan koronavírus fertőzéssel diagnosztizált személlyel kerültek kapcsolatba, kérjük, hogy minden esetben a tájékoztatóban foglaltak szerint eljárni szíveskedjenek, azaz:
    • konzultáljanak telefonon a háziorvosukkal,
    • a tünetek lappangási idejének megfelelő (14 nap) időtartamban lehetőleg otthonukat ne hagyják el,
    • amennyiben ezen időszak alatt tüneteket tapasztalnak, akkor szintén a háziorvosukat hívják telefonon, aki a fentiek szerinti eljárás megtételéről gondoskodni fog.

A Klebelsberg Központ és az Oktatási Hivatal is folyamatosan nyomon követi a járványügyi helyzettel kapcsolatos fejleményeket, állandó kapcsolatot tart mind az Emberi Erőforrások Minisztériumával, mind az Operatív Törzzsel. Amennyiben bármilyen, a hazai köznevelési intézményeket érintő intézkedés elrendelésre kerül, akkor arról soron kívül értesítjük mind a Tankerületi Központokat, mind a köznevelési intézmények vezetőit, akik a szükséges információkkal ellátják Önöket.

Segítő együttműködését megköszönve,
Dr. Maruzsa Zoltán
köznevelésért felelős államtitkár”

Posted by Szekér Borbála in Alsó tagozat, Felső tagozat, Fontos információk, Gimnázium, Iskola