Visszatekintés az adventi időszakra 3.

Adventi lelki nap az alsó tagozaton

Iskolánkban már hosszú idő óta hagyomány, hogy adventben a felsősök és a gimnazisták mellett az alsós tanulók is lelki napon vesznek részt. Az ő lelki ráhangolódásunk több szempontból is különleges. Egyrészt korosztályukhoz mérten, játékos formában hangolódnak rá az ünnepre, másrészt ilyenkor lelkes édesanyák, néha édesapák tartják a foglalkozásokat számukra.

Minden lelki nap közös szentmisével kezdődik és ezután vonulnak vissza az osztálytermükbe a gyerekek. Idén a Szent Család volt a közös téma és ki-ki a saját eszközeivel, lehetőségeivel készült a lelki napra. Három blokkra épül fel a nap: lelki, játék és kézműves blokkra. A gyerekek mindig nagy örömmel várják ezeket a napokat, az édesanyák pedig heteken keresztül készülnek, hogy a nap mindenki számára sokat tudjon adni.

(Az alsós lelki napok megszervezése a Regnum Christi Mozgalom NET programjának keretein belül történik, az iskolás gyerekek szüleinek vezetésével. A program szervezői várják további lelkes szülők jelentkezését, hogy együtt segítsenek a gyerekeknek megismerni Isten országát a következő, nagyböjti lelki napon is. Jelentkezni Palásthy Juliannánál a jpalasthy@missiochristi.hu e-mail címen lehet.)