Összetartozunk – Határtalanul! 2017 Erdélyben

Határtalanul! pályázat keretében szeptember végén két osztályunk, a 11.A és 11.B járt Erdélyben, ahol a gyimesfelsőloki Szent Erzsébet Líceum diákjait látogatták meg. A csereprogram keretében az erdélyiek aztán január végén vendégeskedtek itt, Budapesten.

Az utazások előtt itt az iskolaközpontban előkészítő órákon vettünk részt, amelyben megismertük Erdély földrajzi, természeti és történelmi hátterét, a gyimesiek népzenei kincsét és beszéltünk az előttünk álló programról. A diákok megkapták témáikat, amelyből egyénileg kellett felkészülniük és a hosszú buszutazás alatt diáktársaiknak beszámolniuk. Mindig az adott helyszínhez, nevezetességhez közeledve hallgattuk meg ezeket az kiselőadásokat.

Szeptember 17-én egy kora reggeli szentmise után indultunk útnak a 11.évfolyam diákjaival, osztályfőnökeikkel, Halász Dániellel és Szekér Borbálával ill. Szilágyi Adrienn történelem tanárnővel és Horváth Máriával, az iskola adminisztrációs vezetőjével. Az első nap megnéztük Vajdahunyad várát, meglátogattuk Déván Böjte Csaba árváit, majd a késő esti órákban érkeztünk első szálláshelyünkre, Nagyszebenbe. Másnap a város főbb nevezetességeit is megnéztük és egy kis szabad program is belefért az időnkbe. Délben Székelyudvarhelyen ebédeltünk és délután itt is városnézés volt a program, így Gyimesfelsőlokra is estére érkeztünk. Itt már meleg vacsorával vártak bennünket a fogadó iskola tanárai, diákjai. A családoknál elszállásolt diákok megismerkedtek befogadóikkal, a kollégiumban elhelyezett diákok ill. tanáraik pedig elfoglalták szobáikat.

Harmadik napunkon a Madarasi Hargitát másztuk meg, ahol a rossz idő ellenére is páratlan kilátásban volt részünk. Az ott felállított kopjafák erdejében egy csoportképet is csináltunk. A túra után mindenki jóízűen fogyasztotta el a finom ebédet, hazafelé pedig meglátogattuk a csíksomlyói kegytemplomot, ahol az orgona működését is megismerhettük a helyi kántor jóvoltából, majd imádkozhattunk szeretteinkért a kegyszobor előtt. Késő délután utaztunk vissza Gyimesfelsőlokra, ahol estefelé sportolásra is nyílt lehetőség. Az iskola tornatermében focimeccset játszottak egymással az erdélyi és a budapesti csapatok.

Negyedik napunkon történelmi és földrajzi nevezetességek vártak ránk. Meglátogattuk a madefalvi veszedelem emlékművét, a karcfalvi erődtemplomot és Balánbányán is ismerkedtünk a falu történelmével. A vállalkozó szelleműek megmászták a hegyet és felértek az Egyeskő nevű szikláig, míg eközben a más szépségek iránt érdeklődők Gyergyóremetén ismerkedtek a város történelmével, látványosságaival ill. a csokigyárral.

Másnap az Ezeréves határig buszoztunk, ahol Deáky András tartott előadást a határ történelméről. Azután elgyalogoltunk a helyszínekre is, a Kápolnához, az Őrházhoz ill. a romos Rákóczy várat is megmásztuk. A gyimesi falvakon keresztül végül gyimesfelsőlok határában szálltunk le buszunkról, mert ezen a napon az iskola tankertjében segítettünk a szénabegyűjtésben. A budapesti diákok lelkesen-vagy kevésbé lelkesen- próbálgatták a széna gereblyézését. Az elvégzett munka kiérdemelt fizetsége a szabadban készített bográcsétel elfogyasztása, a jó idő és a gyönyörű kilátás volt. Hazafelé útba ejtettünk egy helyi gazdaságot is, ahol a háziállatokkal ismerkedtünk közelebbről. Este aztán táncházzal zárult a nap. Az iskola énektanára, Antal Tibor és a híres prímás, Tímár Viktor zenéltek nekünk, bemutatták a helyi népviseletet és a gyimesiek táncait.

Reggel szomorúan búcsúztunk el vendéglátóinktól. A hosszú hazafelé vezető utat megint két nap alatt tettük meg. Első nap a tordai sóbányát ejtettük útba és Kolozsvárig jutottunk el. Itt esti séta során ismerkedtünk a belvárossal. Utolsó nap pedig a nagyszalontai múzeumba látogattunk el, ahol néhány Arany János vers elszavalására is sor került. Az esti órákban érkeztünk haza Budapestre, fáradtan, de élményekkel gazdagon.

Itthon az Erdélyben gyűjtött képek ill. videók segítségével elkészültek a „Személyes élményem Erdélyről” kisfilmek.